Ellenállhatatlan buborékok az idei ProWine-on

Franciaország leghíresebb buborékai generációk óta állnak a pezsgők hierarchiájának csúcsán és sikerrel aratják le az ezzel a hírnévvel járó babérokat. A pezsgők az elmúlt 25 év leggyorsabban növekvő borkategóriájába tartoznak. Ezek, és kisebb mértékben egyéb, hagyományos módszerekkel készült társaik – mint amilyen a spanyol cava, az olasz spumante és a német Winzersekt – olyan összetett... Tovább..


Franciaország leghíresebb buborékai generációk óta állnak a pezsgők hierarchiájának csúcsán és sikerrel aratják le az ezzel a hírnévvel járó babérokat. A pezsgők az elmúlt 25 év leggyorsabban növekvő borkategóriájába tartoznak. Ezek, és kisebb mértékben egyéb, hagyományos módszerekkel készült társaik – mint amilyen a spanyol cava, az olasz spumante és a német Winzersekt – olyan összetett ízvilággal rendelkeznek, mely igazolja a többségében normál, ám olykor csillagászati magaslatokat is elérő árfekvést.

A Méthode Champenoise koronáját viselni mégsem könnyű. Miközben Champagne a klímaváltozás hatására egzisztenciális fenyegetettséggel néz szembe és a piaci kínálatot továbbra is az Y-generáció „takarékos hedonizmusa” alakítja, a buborékos borok egész sora kezd kiemelkedni a nagytestvér csillogó árnyékából. Ezek jelentős része 2020. március 15-17. között a ProWein-on is kiállításra kerül.

Az említett „további” buborékos italok felemelkedése nagyfokú irányváltást igényel mind a termelők, mind a fogyasztók részéről. Az 1970-es és 80-as években ezeket a piacot elárasztó tételeket több generáció tekintette csupán alsópolcos élvezeti cikknek, köszönhetően az olcsó megoldásnak számító acéltartályos érlelésnek. Azok, akik még emlékeznek ezekre az időkre, nehezen felejtik az olyan neveket, mint Cold Duck, Asti Spumante és Riunite Lambrusco (ez utóbbi egy generáción át a legnagyobb márkának számított az Egyesült Államokban), melyek édesebb ízvilágukkal többnyire az átlagos fogyasztói piacot célozzák meg. Még a prosecco is évtizedekig rendelkezett szerény hírnévvel, különösen a frizzante prosecco, mely a spumanténál (ez a Németország által a gyöngyöző borra kivetett adó elkerülése érdekében létrehozott kategória) jóval alacsonyabb nyomással kerül palackba. Nem véletlen, hogy legalább egy teljes generáció véli úgy, hogy minden, ami nem champagne, legfeljebb márkaidegen helyettesítő lehet.

A prosecco utóbbi időben történt jelentős megerősödése azonban már annak a vásárlóközönségnek a hangulatát tükrözi, akiket a szakértelem helyett inkább a kíváncsiság hajt.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2018-ban a prosecco a világ legnagyobb tételben eladott pezsgőbora lett, megelőzve ezzel a champagne-t.

A charmat, azaz acéltartályos módszerrel készült prosecco előnyei világosak: versenyképes ár, megbízhatóság és a modern borvilág felkapott szlogenjének számító frissesség. A jelenségnek viszont sötét oldala is van, mely szerint a megbízhatósággal nem lehet elérni többet, mint a középszerűség.

Látható, hogy a fogyasztók kezdik külön márkaként kezelni ezt kategóriát. A Mionetto talán azon ritka példák egyike, amikor egy prosecco valódi márkaidentitással rendelkezik számos piacon.

A buborékos italokat övező negatív szemlélet tehát megváltozni látszik.

Prosecco 2009-ben került DOC eredetvédelem alá, 10 évvel később pedig Conegliano és Valdobbiadene szőlősdombjait nyilvánította az UNESCO a világörökség részének.

Az Egyesült Királyságban, amely a prosecco második legnagyobb piaca, a Prosecco Conegliano Valdobbiadene DOCG eladása érte el a legnagyobb ugrást a piacon: 38%-os értéknövekedést és 35%-os volumennövekedést teljesítve 2016 és 2017 folyamán. Amikor az eredet kezd fontossá válni, az mindig magával hozza a minőséget.

„A DOCG eredetvédelmi státusz valódi értéke, hogy rendkívül egyedivé és felismerhetővé teszi az italt” – véli Mara Ghirardi, a L’Antica Quercia (15-ös csarnok, illetve F 21-es stand) export értékesítési menedzsere. „Hiszünk abban, hogy a fogyasztók már nem csak egy sztenderd proseccót szeretnének, hanem eredeti és egyedi variációkra vágynak” – tette hozzá.

A Superiore és Rive megjelölés esetén néhány termelő már hordós és hosszabb seprőn tartó érleléssel is kísérletezik annak érdekében, hogy a klasszikus prosecco frissességét igazi helyi ízvilággal párosítsa.

Példának itt van a Prosecco di Valdobbiadene “Cinqueanni” a Ruggeri-től, amely egy limitált kiadású, évjáratos, dűlőszelektált, charmat módszerrel készült prosecco, 46 hónapos seprőn érleléssel. Több champagne testvérétől eltérően a seprő ebben az esetben nem elveszi, hanem kiemeli a prosecco sajátos karakterét: gyümölcsös és letisztult lesz, és sohasem édes. Ami igazán különlegessé teszi, az nem más, mint az apró buborékok jelenléte. A finom és elegáns gyöngyök úgy csillognak a pohárban, mint a karácsonyi fények, és sokkal inkább Van Gogh Csillagos éj című festményét idézik, mint mondjuk Coco Chanel gyöngysorát. A palack 35 eurós ára elég komoly már ahhoz, hogy a borra figyeljünk, de mégsem feledteti azt az ünnepi alkalmat, amiért a palackot felbontottuk.

A pezsgőborok a globális borértékesítés 10%-át adják, köszönhetően a kategória iránti növekvő érdeklődésnek.

Bologna mellett az Appenninek árnyékában található lejtős mészkődombok mintegy 640 hektáros területén körülbelül évi 1 millió palackot termelnek a grechetto gentile szőlőfajtából készülő Colli Bolognesi Pignoletto DOCG –ből. A tájra jellemzőek a kopár, köves bemosódások, amelynek sajátosságait ezek a charmat módszerrel készülő borok jól tükrözik. Zamatos, virágos, ásványos ízvilágukba finom gyümölcsösség vegyül, a helyi termelők pedig, mint amilyen pl. a Tenuta La Riva, a proseccónál látottakhoz hasonlóan hosszabb seprős és hordós érleléssel kísérleteznek a komplexebb ízvilág és jobb eltarthatóság érdekében.

PÉT-NAT

A spektrum másik végén, távol a hatalmas acéltartályoktól és harsány gyümölcsöktől ott a pét-nat, amely a pétillant naturel (kb. “természetesen gyöngyöző”), vagyis a “méthode ancestrale” módszerrel készülő pezsgőborok rövidítése. A pét-nat még jóval a ma is ismert champagne módszerhez tartozó fagyasztás és degorzsálás megjelenése előtti időkből származik. Az ötlet legalább annyira egyszerű, mint amilyen olcsó:

palackozzunk egy nem teljesen kierjedt bort, zárjuk le koronazárral. Amikor az erjedés újraindul, az üvegben szén-dioxid keletkezik, amely enyhe pezsgést, azaz szénsavasságot eredményez 2,5-3 bar nyomáson. A folyamat végén a maradékcukor kellemes bársonyossága és fényes, laza üledék marad a palackban. A pét-nat módszer sikere egyszerre múlik a borász szakértelmén és hitén, vagyis óvatosan kell a még nem kész bort a kész kategóriához terelnie és tudnia kell, hogy mikor kerülhet piacra.

Nagyszerű példákat találunk erre manapság Beaujolais déli területein és a Loire-völgyi Montlouis AOP lankáin, ahol a Pétillant Originel kifejezést legálisan is fel lehet tüntetni a címkéken. Itt az idő felfedezni Ausztriát és Németországot: , ismerjük meg a Weingut Melsheimer borait, vagy a délebbre található Rheinhessen bortermelő vidékén fekvő Weingut Gysler és Weingut Riffel organikus tételeit.

Ne feledkezzünk el a tartályok és a szabályozott erjesztés előtti időkből származó proseccóról sem.

Asolo, Valdobbiadene és Conegliano térségéből ered a prosecco-készítés hagyományos módszere, a Col Fondo (olaszul “sui lieviti”, vagyis „a seprőn”). A száraz, zavaros, komplex és gyakran hosszabb ideig a pincében tárolt glera szőlőből készített pezsgő ital az 1980-as években ment ki a divatból, akkor, amikor megnőtt az igény a ropogós, tiszta és mindenek előtt kiegyensúlyozott minőségű prosecco iránt.

Bárhonnan is származik, a pét-nat természetes, játékos és kiszámíthatatlan. Zamatos, néha földes és mindig intezív aromával rendelkezik, ami inkább a mogyorós és virágos irányba hajlik. Többségüknél nem ajánlott a 3-4 évnél tovább tartó érlelés. A palackok közti eltérés azonban hatalmas, így a fogyasztó és a borász számára is kockázatot jelent ez a műfaj, a kritikusok értékeléseit is gyakran teszik értelmezhetetlenné. Pontosan ez a következetlenség az, amit a fogyasztók korábbi generációja hibának rótt fel, a mostani jelentős része pedig éppen az őszinteség és hitelesség jelének tart.

A hagyományos módszert (Méthode Champenoise) részben a Champagne régió éretlen szőlőinek kompenzálására találták ki. A Comité Interprofessionnel du Vin de Champagne (CVIC) szerint azonban az utóbbi 30 évben a régió átlaghőmérséklete 1,1 Celsius-fokkal nőtt, az érettség elérése tehát többé nem probléma. Manapság sokkal inkább arról van szó, hogy az alapborok évről évre válnak egyre nehézkesebbé és érettebbé, és Champagne borászai keresik az utat a frissesség megőrzésére.

Tradicionális vagy charmat, nagy vagy apró, amikor buborékokról van szó, úgy tűnik, a méret tényleg nem számít.

forrás: ProWein

fotó: Messe Düsseldorf/ctillmann

(Visited 5 times, 8 visits today)

The post Ellenállhatatlan buborékok az idei ProWine-on appeared first on VinCE Magazin.