Milline volt a 2015-ös VinCE Balaton? – Szakmai beszámoló


VinCE Balaton Bor és Gasztronómiai Fesztivál
Július 2–5 2015, Balatonfüred, Hungary

Támogatóink

Támogatók

Óriási sikerrel, több tízezer látogatóval, közel 40 telt házas hajós borkurzussal, fergetes hangulatú koncertekkel zajlott le a 3. balatonfüredi, és összességében a 4. VinCE Balaton Bor- és Gasztronómiai fesztivál.

 

VinCE Duna – ráhangoló sajtótájékoztató
VinCE Duna
A VinCE Balaton sajtótájékoztatóját hol tarthattuk volna stílusosabb helyen, mint egy hajó fedélzetén? A szervezők a sajtó képviselőit és a VinCE Magazin olvasóközönségét invitálták egy dunai sétahajózásra. A június 18-án megtartott program elején egy fiatal duó, a Hangember kezdte, akik Erdős Virág A legszebb vers című, balatonfüredi tematikájú versét adták elő. Ezután a híres kortárs drámaíró, Háy János és a pécsi 30Y együttes frontembere, Beck Zoltán közös formációja, a Háy come Beck produkciója hangzott el. A műsor után a sajtó munkatársai és a borkedvelő látogatók stílus szerint csoportosítva kóstolhattak borokat, úgy, hogy a VinCE Magazin egy-egy szakértője mondta el a hasznos és érdekes információkat a kóstolt borokról. A vendégekről emlékül VinCE Balaton címlapfotók készültek (a bal oldali egy amerikai színész, a jobb oldalon viszont vendégek fotója látható.).

VinCE Balaton – Nagyon Balaton
Nagy örömünkre fesztiválunkat idén is – már második alkalommal – beválasztották a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozatba, ami azt jelentette, hogy egy közös budapesti sajtótájékoztató után a több mint 20 Balaton-környéki kulturális, zenei, művészeti, gasztronómiai és borfesztivál egymást is promótálta, egymást erősítette, és ezzel még több látogatót vonzott a Balaton környékére.

További információ: www.nagyonbalaton.hu

Ragyogó idő, rekordmennyiségű látogató
VinCEBalaton-sokan
Kegyes volt az idő idén a VinCE Balaton szervezőihez – a korábbi, esőáztatta rendezvénnyel szemben a 2015-ös VinCE Balaton tökéletes időben zajlott, a szórakozást nem zavarta meg eső, de tikkasztó hőség sem volt, az időjárás éppen a könnyed borok élvezetéhez, a jó zenék hallgatásához, a balatonfüredi sétákhoz idális szép nyári idő volt.
Mivel a VinCE Balaton fesztivál ingyenes, belépőjegy nincs, ezért csak a pohárbérlésekből tudunk következtetni a látogatói létszámra, de természetesen sokan voltak azok is, akik nem béreltek poharat, viszont hallgatták a koncerteket vagy vásároltak a kiállítók portékáiból. A pohárbérlés és a szervezői-kiállítói becslések alapján naponta több mint tízezer ember haladt át a fesztivál pavilonjai közt.

A VinCE Balaton 2015-ös fesztiválról készült videó itt látható:

Igényes zene, értő közönség
A VinCE Balaton szervezői mindig kiemelten kezelik a fellépők kérdését.
Megfordult már nálunk a kortárs költőket és zenészeket tömörítő Rájátszás, az etnofolkot játszó Kerekes Band, a balkán és magyar zenét ötvöző Pannonia All Stars Orchestra és szerveztünk már utcazenefesztivált is.
Az idei koncertsor a következő volt.
szabóbalázs
A legnépszerűbb a versfeldolgozásairól és népzenei elemeket is gazdagon használó zenéjéről ismert Szabó Balázs Bandája volt, illetve a 18 énekest felvonultató Budapest Voices, amely képzett énekművészekkel, “a cappella” módon adott elő ismert dalokat. A hibátlan és gyönyörű énekhangok a háttérben az esti Balatonnal és a vitorlások fényeivel páratlan élményt nyújtott.
szabóbalázs-énekel

Edukáció a tavon
A VinCE Balaton három évvel ezelőtt indította újtára az első hajós kurzusokat, akkor még csak ötöt. A következő évben már 15 hajós bortanfolyamot tartottunk, a 2015-ös VinCE Balatonon pedig – a támogatóknak szervezett különhajókkal együtt – 38 hajós borkurzust tartottunk. A hajós kurzusok népszerűsége bizonyította a koncepció nagyszerűségét. A hajós kurzus összetevői: egy 90 perces hajóút, egy kényelmes elektromos (és ily módon környezetbarát) yacht, egy felkészült előadó, egy izgalmas téma, egy remek borsor és 10 idegen – akik a kurzus végére egy témából számos új ismeretet szereznek, és barátságokat kötnek.
hajós2 hajó-vége hajósborkurzus

A legnépszerűbb kurzusok között említhetjük a pezsgőkurzust (a résztvevők megtanulták a habzóbor, gyöngyözőbor, a prosecco, a tankpezsgő és a champagne közti különbségeket, beszéltek az ár-érték arányokról), az ismeretlen magyar fajták kurzusát (Nemzeti vágta) vagy a Leánykák és dámák hajóutat, ahol királyleánykától fekete leánykáig kóstolhattak a résztvevők.

Kiállítók – egy sokszínű borország
A VinCE Balatonnak ismét sikerült megvalósítani azt a koncepciót, hogy a Balaton északi fővárosába érkező hazaiak és külföldiek képet kapjanak Magyarország sokszínű borkultúrjáról. Nagy örömünkre voltak kiállítóink szint az ország összes borvidékéről Tokajtól Villányig, és számos Balaton környéki kiállító mutatott kiváló borokat azoknak, akik a tó partján nyaralva nagy eséllyel még a rákövetkező napokban felkeresték valamelyik pincészetet.
zelna schieber gere

Kiállítók az egészség jegyében
A korábbi évekhez hasonlóan most is szempont volt, hogy a jelentkezők közül azokat a gasztrokiállítókat preferáltuk, akik egészséges portékákat kínáltak, ilyen volt a cukor- és adalékmentes fagylaltokat, a halakat vagy a frissen préselt gyümölcsléket kínáló pavilion.

A minőségi fesztivál
A VinCE Budapest a kezdetektől törekszik arra, hogy minőségi szórakozást nyújtson, ezt pedig a fent leírtakon kívül olyan részletekkel is megvalósítja, mint a magyar és angol nyelvű weboldal, a színes, igényesen elkészített, nyomtatott kiállítói katalógus, az innovatív, elektronikus jegyvásárlás a hajós kurzusokra, az Enomatic boradagoló berendezés a VinCE Borszalonban (ahol vendégeink csoportosítva kóstolhatták a borokat). A vendégek 1000 Ft-ért minőségi boroskelyhet bérelhettek.

pohárpont

feliratok

enomatic enomatic-2

Úszó sziget – elegáns megoldás
A VinCE Balaton minden nyáron vendégül látja az üzleti élet és a borágazat számos szereplőjét. Ők a VIP Lounge-ban pihenhetik ki a fesztivál forgatagát, amelyet idén először a Balaton vizére építettünk a balatonfüredi városvezetés tetszését és elismerését elnyerve.

sziget lounge

Mindent a minőségi borfogyasztás jegyében
A fent leírtak mind azt a célt szolgálták, hogy a látogatók igényes, elegáns környezetben a mennyiségi borfogyasztás helyett a minőségi borfogyasztást részesítsék előnyben. Ezt szolgálja az edukáció, hogy a látogatók megtanulják értékelni a minőséget, és minden egyéb körítés. Ez pedig hosszú távon nemcsak a vendégek egészségét szolgálja, de az Európai Uniós mezőgazdasági célokkal is egybecseng, miszerint kevesebb, de jobb minőségű szőlőültetvényről minőségi borok készüljenek, és azoknak meglegyen a piaca. És nem utolsó sorban azzal is, hogy – példánkon keresztül – gyermekeink, unokáink számára a bor egyet jelentsen a tiszta, egészséges szőlőből készült különleges italokkal.

kislány

Köszönjük a részvételt vendégeinknek, a közreműködést a fellépőknek, a munkát és a részvételt a kiállítóinknak, a sok fáradtságot kollégáinknak és a segítséget támogatóinknak!

2016 nyarán ismét lesz VinCE Balaton!

Németh Ágnes
Projektszervező
VinCE Magazin

A VinCE Balaton 2015 kiállítói



Screen Shot 2015-11-28 at 12.43.24 Screen Shot 2015-11-28 at 12.43.33

 

Screen Shot 2015-11-28 at 12.44.21

 

 

 

 


Object moved

Object moved to here.