Építészet borvidéken

„Hogy kerül ide ennyi gasztro újságíró?” – kérdezte tőlem az egyik építészeti kiadvány képviselője a Hello Wood hétfői sajtóútján. A kérdés talán jogos, hiszen a Hello Wood Építész Mustra – mint azt neve is jelzi – építészeti kezdeményezés. Azonban a tábort idén másodszor a Tokaji borvidéken rendezték meg, és az építészhallgatók installációi minden esetben reflektálnak... View Article


„Hogy kerül ide ennyi gasztro újságíró?” – kérdezte tőlem az egyik építészeti kiadvány képviselője a Hello Wood hétfői sajtóútján. A kérdés talán jogos, hiszen a Hello Wood Építész Mustra – mint azt neve is jelzi – építészeti kezdeményezés. Azonban a tábort idén másodszor a Tokaji borvidéken rendezték meg, és az építészhallgatók installációi minden esetben reflektálnak a környék szellemiségére. Kovács Natália beszámolója.

Tarczali Platz, a Szent István Egyetem tájépítész hallgatóinak alkotása Tarcalon. Fotó: Bujnovkszy Tamás

Az út során az idei táborban elkészült tíz installáció közül ötöt volt alkalmunk megnézni, ugyanis a szervezők jóvoltából olyan helyiekkel is találkozhattunk, akik előadást tartottak kis csapatunknak az adott településekről, ezzel is segítve minket abban, hogy megértsük az alkotók gondolatmenetét, s az építmények lényegét.

A tíz installációt a programon részt vevő tíz hazai egyetem diákjai építették fel a régió nyolc településén: Bekecsen, Bodrogkeresztúron, Bodrogkisfaludon, Golopon, Rátkán, Szegin, Szerencsen és Tarcalon. A Hello Wood alkotótáborát 2017 óta az összes résztvevő egyetem beépíti a tantervébe, s az oktatási program célja, hogy a fiatalok és vezetőik ráhangolódjanak a helyi jellegzetességekre, és az Y-generáció ötleteivel újítsák meg a régiót. Az építmények, amelyeket láttunk, egytől egyig izgalmasak és kreatívak voltak, és a környezetükre is reflektáltak. Azonban ezek közül most csak kettőt emelek ki – témájuk miatt.

A Debreceni Egyetem hallgatói a Füstölő című installációval emlékeznek a Szerencsi Cukorgyárra. Fotó: Bujnovkszy Tamás

Utunk első állomása az egykori Szerencsi Cukorgyár volt, amelynek épületénél a Debreceni Egyetem tanulói készítettek installációt. Európa legnagyobb cukorüzeme tíz évvel ezelőtt zárt be; erről emlékezik meg az alkotás, amely mintegy a gyárkémény füstjét rekonstruálja fából. Ha a megfelelő helyre állunk és felnézünk az égre, a szürke fadarabok épp a gyárkéményhez illeszkednek, mintha onnan szállnának fel. Megható emlékmű, amely egyszerre rekonstruálja a múltat, s jelzi, hogy az már „füstbe ment”.

Az egész nap kiemelkedő pontja és megrázó eleme volt a találkozás Durbász Zoltánnal, a gyár egyik utolsó mérnökével, aki több évtizeden át dolgozott itt. Megtudtuk tőle, hogy 128 évvel ezelőtt 1300 alkalmazottal nyitott a cukorgyár, s virágkorában is nagyjából ennyit foglalkoztatott, míg a bezárása előtti időszakban már csak 110–150 dolgozója volt. A problémák a ʼ90-es években kezdődtek, amikor megduplázódott a világ nádcukortermelése, ami sokkal olcsóbb a Szerencsen is termelt répacukornál, így egy idő után elkezdett zsugorodni, illetve megszűnni a cukor külföldi felvevőpiaca, a hazai piac viszont túl kicsi volt egy ekkora üzem eltartásához.

Fotó: Digitális Képarchívum OSzK

A fennmaradt épületek műemlékvédelem alatt állnak, de senkinek nem kötelessége az állapotuk megvédése, így jelenleg csak amortizálódnak. Remélhetőleg az egyetemisták alkotása ismét felhívja a figyelmet az egykor nagyon is impozáns épületegyüttesre, és arra sarkallja majd a befektetőket és döntéshozókat, hogy újra felvirágoztassák a területet.

Társadalmi problémára világít rá a Tarczali Platz is, a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezés Karának installációja. A tájépítész hallgatók a falu és a bányató közti mandulási álpincesor fölött találták meg a szerintük tökéletes helyszínt; a teljesen használhatatlan álpincesor a ʼ90-es években épült pályázati forrásból. Akkor derült ki, hogy nem lehetséges a helyszínen valódi pincéket építeni, amikor a támfalak már elkészültek, az egyik oldalon ugyanis egy régi temető található, a másik pedig túl meredek. Erre reflektál a fiatal építészek alkotása. Az installáció egyébként az Alföld és a Tokaj-hegy találkozásának helyén valósult meg, s – az alkotók szerint – pozíciójával beszélgetések és szemlélődés számára teremt helyet.

Tarczali Platz

A placc megtekintése után Tarcal leglátványosabb nevezetességénél, az Áldó Krisztus szobornál kóstoltuk a Kikelet Pince borait, amelyeket személyesen Berecz Stéphanie kínált, s közben természetesen a közelgő szüretről is kérdeztük, amely nagyjából 40 nappal korábban lesz a megszokottnál. A polgármestertől azt is megtudtuk, hogy egy névtelenséget kérő adományozó azért készíttette az 50 tonnás, 2 gránittömbből álló szobrot a falu számára, mert szeretett volna valami maradandót hagyni maga után az emberiségnek. Azt is elárulta, hogy a szobor elkészülte óta a helyi lakosok nagyobb biztonságban vannak, hiszen azóta nem volt például jégeső.

Galériánkban az összes installációt megtekinthetik.












(Visited 13 times, 14 visits today)

The post Építészet borvidéken appeared first on VinCE Magazin.


Object moved

Object moved to here.